Marcsi vagyok a Heidi Óvoda alapítója és fenntartója. 35 éve vagyok pedagógus. Pályafutásomat tanító néniként kezdtem, majd hamar rájöttem, hogy az óvodás korosztály áll a legjobban közel a szívemhez. A tanulmányaim elvégzése után három gyermekemet nevelgettem. Amikor a legkisebb gyermekem óvodás korú lett, úgy gondoltam létrehozom a saját óvodámat. 1996 augusztus elsején (az összes engedélyeztetés után) megnyitotta kapuit a Heidi Német Nemzetiségi Magánóvoda. Az eltelt 28 év alatt rendületlenül fogadjuk a gyermekeket „határon innen és túlról”. 18 évvel ezelőtt Családi Bölcsődét is nyitottam a pilisszentiváni székhelyünkön, hiszen a hozzánk járó gyermekek kistestvérei is szerettek volna közösségbe járni. 2010 óta Dajka képző vizsga központ lettünk. 2012 szeptember 1 óta Tagóvodánk- a Lila Akác Német Nemzetiségi Magánóvoda-, valamint 2022 május 2 óta bölcsődénk – Heidi Családi Bölcsőde Keszthely - is örömmel fogadja a gyermekeket.
Igazi családi vállalkozás a miénk, hiszen két lányom is óvodavezetőként dolgoznak intézményeinkben, fiam pedig „Heidis” gyermekként nőhetett fel a saját óvodánkban, 2021 óta pedig nagy örömömre Ő is csatlakozott a családi vállalkozásunkhoz. Kis unokáimat is itt készíthetjük fel az iskolára.
Mottóm: „A szeretet az egyetlen, mely megosztva növekszik!” Várunk minden kisgyermeket, aki kiegyensúlyozott, nyugodt légkörben szeretné tölteni az ovis éveit.
Ich bin Marcsi, die Gründerin und Verwalterin des Heidi-Kindergartens. Seit 35 Jahren bin ich Pädagogin. Meine Karriere begann ich als Lehrerin, aber bald wurde mir klar, dass das Alter von Kindergartenkindern nah an meinem Herzen liegt. Nach Beendigung meines Studiums erzog ich meine 3 Kinder. Als mein kleinstes Kind das Kindergartenalter erreichte, dachte ich daran meinen eigenen Kindergarten zu eröffnen. Nach Erwarb aller Genehmigungen öffneten sich die Türen des Deutschen Nationalitätenkindergarten Heidi am 1. August 1996. In den vergangenen 28 Jahren nehmen wir Kinder aus Ungarn und außer der Grenze auf. Vor 18 Jahren eröffnete ich auch eine Kindertagesstätte neben dem Kindergarten in Sankt Iwan, weil die Geschwister unserer Kindergartenkinder auch in Kindergesellschaft spielen mochten. Seit dem Jahr 2010 findet bei uns auch ein Bildungszentrum für Kinderpflegerinnen. Unsere Mitgliedsinstitut der Deutsche Nationalitätenkindergarten Lila Akác in Keszthely nimmt auch Kinder gerne auf. Unsere Unternehmung ist rein familiär, denn meine beiden Töchter sind Leiter der Kindergärten, mein Sohn wuchs als ein Heidi-Kind in unserem Kindergarten auf. Auch meine Enkelkinder werden hier für die Schule vorbereitet. Mein Motto: "Liebe ist das einzige, was wächst, wenn man sie teilt" Wir freuen uns auf alle Kleinkinder, die ihre Kindergartenjahreharmonisch und in einer ruhigen Atmosphäre verbringen möchten.